What do you think?
Rate this book
Az altató szerekről
A második kötetével jelentkező Szeifert Natália a magyar kortárs irodalom által kevésbé ismert világot mutat be az olvasónak Az altató szerekről (Ágyregény) c. könyvével. A kortárs magyar irodalomban szokatlan hitelességgel és mélységgel ír a testről és a nőiségről, miközben nem akar sem dogmatikus, sem küldetéstudatos lenni. De elmondhatnánk ugyanezt a könyv számos további témájáról, az álmatlanságtól a gyászig, a szexualitáson át a házasságig. Kifinomult ízlés, zenei mondatok, élvezetes történetmesélés, alapos korrajz, mozaikszerű cselekmény, érdekes fordulatokkal. Szereplői sokszor filmszerűen egy-egy fontosabb pillanatban találkoznak, a regényt átjárja e feszültség, amely végig fenntartja az olvasó érdeklődését.
270 pages, Hardcover
First published January 1, 2017
2 people are currently reading
32 people want to read
About the author
Natália Szeifert
6books2followers2005-től publikál irodalmi és művészeti lapokban kezdetben verseket, később prózát, recenziókat. A kétezer-tízes évek elején működtetett kulturális webrádiót (Intro Rádió), azután a Gittegylet.com kult-honlapot, amelynek védjegye alatt alapítója és szervezője volt a határokon átívelő, magyar költészet napi mozgalomnak, a Posztolj verset az utcára!-nak. 2019 novembere óta készítette a Hátsó Polc Podcastot, és különböző hangoskönyveket. 2020 óta működteti az oNline Szövegműhelyt, a csoport tagjai közül volt, aki már bemutatkozott a Pannon Tükör Online-on.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 13 of 13 reviews
November 20, 2019
Magány. Az igazi közelség gyilkos, pusztító hiánya. Magány kisgyerekként, gondoskodó, mindentudó, mégis oly távoli és elérhetetlennek tűnő anyafigurákkal. Magány szeretői létre korlátozottan. Magány feleségként és anyaként, egy sokak által irigyelt álomélet csillogó díszletei közé zárva. Kapcsolatok, amik elpusztítják az önbecsülést és messzire űzik a jótékony álmot. Mélyről fakadó emlékek, lelket karistoló vallomások, halk segélykiáltások. Mindez néhol lírai, érzékeny, másutt nyers és tabudöngető, a féktelen ösztönvilág kipárolgásaival telített. Vajon létezik-e kapaszkodó, ami megtart és megőriz, vagy győz a lefelé húzó örvény, és feltartóztathatatlan a zuhanás egyre veszélyesebb ölelő karokba, függőségből függőségbe, több maréknyi pirula keltette rövid bódulatba?
A szerző legnagyobb érdeme, hogy meg tudja teremteni azt a bizalmas teret, amiben úgy érezzük, hogy rég nem látott barátnőink látogattak meg minket, akik az éj leple alatt, egy pohár bor mellett a fülünkbe suttogták magukról mindazt, ami napvilágnál szinte kimondhatatlan.
A szerző legnagyobb érdeme, hogy meg tudja teremteni azt a bizalmas teret, amiben úgy érezzük, hogy rég nem látott barátnőink látogattak meg minket, akik az éj leple alatt, egy pohár bor mellett a fülünkbe suttogták magukról mindazt, ami napvilágnál szinte kimondhatatlan.
September 20, 2019
Nem terveztem az Ágyregény olvasását, amíg hónapokkal ezelőtt fel nem figyeltem � itt a molyon � a mű körül fel-felvillanó vélemény- és nézetkülönbségekre, alkalmanként egészen parázs csörtékre. Egyrészt arról, hogy ez valóban (csak) egy „csajos regény�, vajon a pasik értik-e majd, egyáltalán zsigerileg megérthetik-e a szerző szándékát, az írásmű bármely desztinációba irányuló kifutását, az események zakatolását; létezhet-e egyáltalán kifejezetten nemeknek célzott, tehát nők, avagy férfiak számára íródott szépirodalom (szándékosan említek szépirodalmat, de beszélhetnénk akár zsánerirodalomról is, viszont feltétlenül kiemelném ebből a kontextusból pl. az életmód tanácsadókat). Aztán olvastam a könyv tartalmára, áttételesen az iromány értékére, avagy értéktelenségére, stílusára, írástechnikai kivitelezésére utaló pengeváltásokat, úgy vélem tele félreértéssel, félreértelmezéssel.
Hát hogyne tenne mindez kíváncsivá. Várólistára vele, aztán rövid tolakodást követően, előre a sorban. Így esett, hogy Az altató szerekről című kis magyar inszomnia-tükör egy hirtelenjében elkövetett olvasás áldozatává vált nálam. S most jön az analízis, az önvizsgálat, a belső vívódások ideje.
Nos, elsőként is megállapítottam, hogy vagy hirtelenjében megugrott az a fránya ösztrogén szintem, vagy egyszerűen eddig is csak atavisztikus reflexeimnek engedve borotváltam bőszen arcszőrzetemet, de úgy vélem, hogy � férfilét ide, vagy oda � én ezt a regényt bátorkodtam érteni. Sőt érezni, és számomra ez az igazán végzetes az irodalomban. Az az állapot, amikor egy regény érzelmeket gerjeszt bennem és ha bizonytalan módon is, de valamelyest állásfoglalásra késztet. Mindezekből fakadóan pedig Szeifert Natália regénye � minden szerethetetlensége ellenére (vagy talán éppen azért) (kéretik eme kijelentésemet nem félreértelmezni és bármi szándékot mögé (vagy elé) prejudikálni) � nekem tetszett.
Valóban nehéz szeretni Zelmát, a súlyosan addiktív attitűddel megáldott/megvert, több stadionnyi hendikeppel induló, labilis harmincast, ahogyan a családanyaként is Nóra babaszobájából kitekintő, a világra irritáló naivitással, de egyben opportunista elfogadással rá-rácsodálkozó negyvenes Zsuzsát is illenék még a mentőben rugdalni egy keveset (szándékos, nagyképűen mondhatni „költői� túlzások!). Pedig egyikükkel sincs különösebb bajom. Itt élnek közöttünk, elélnek egymás mellett, de sorsuk nemcsak egymást érinti a könyv néhány jól megkomponált jelenetében, hanem alkalmanként az olvasóval is összeér a válluk a tömegben, esetleg váltjuk egymást a 4-es 6-oson, vagy előre engedjük őket a Podmaniczky utcai kispiszkosban a kasszánál.
Ez a regény számomra nemcsak a két pesti (vagy egyszerűen csak nagyvárosi) csaj/lány/nő/hölgy banálisan egyszerű sorsáról, privát nyomoráról, meghasonulásaikról, társas magányukról szóló, sokszor öntudatlanul is egymásba folyó párhuzamos életkép, hanem egy „gender-semleges� (ha értelmes ez a kifejezés�) látlelet korunk átlagemberének mindennapi vívódásairól, úttalan útkereséseinkről, pitiáner küzdelmeinkről, érzelmi-lelki sérülékenységünkről. Ahogyan taszított a két karakter, ugyanúgy vonzott a sokszor ismerős közeg. Amennyire megvetettem, eltaszítottam bizonyos szituációkban a szereplőket, ugyanúgy ragadtak belém, érintettek meg más helyzetekben és alkalmanként nem kizárólag megértettem a karakterek érzéseit, hanem (nemtől, kortól, …etc. és egyéb hovatartozástól függetlenül) azonosulni tudtam velük.
Ahogyan a könyv egyik szereplője, ugyanúgy én magam is találkozom minden nap kedves ismeretlenjeimmel az utcák kövén, az aluljárók lépcsőjén, a kapualjakban, mert ők, ahogyan Zelma és Zsuzsa is, részei a tegnapomnak, és ha van még olyan, akkor a holnapomnak ugyanúgy. Szóval nekem ez a regény nem csak két lány, hanem a város regénye is egyben, hiszen ők sem lennének, ha nem lüktetne körülöttük ez az élő és éltető, mégis végtelenül könyörtelen és pusztító massza, ami nem más, mint a mi életterünk. Isten hozott egy ízig-vérig mocskos-büdös, sokszor bizony mirigyekig verítéket szagló kis magyar Való Világban.
Szóhasználatról, szabadosságról, vagy egyszerűen csak szókimondó fogalmazásról itt és most ne essék szó. Az én saját, különvéleményem szerint mindez csupán gusztus, olvasói érzékenység és persze (nagyon fontos!) a szövegkörnyezet tűrésküszöbének kérdése. Húzza meg mindenki a saját határvonalait!
Nem csodálom, hogy a regény megosztó, de ha csak nyomokban rád talál, már megérte egy próbát tenned vele. Feltétlenül ajánlom.
Hát hogyne tenne mindez kíváncsivá. Várólistára vele, aztán rövid tolakodást követően, előre a sorban. Így esett, hogy Az altató szerekről című kis magyar inszomnia-tükör egy hirtelenjében elkövetett olvasás áldozatává vált nálam. S most jön az analízis, az önvizsgálat, a belső vívódások ideje.
Nos, elsőként is megállapítottam, hogy vagy hirtelenjében megugrott az a fránya ösztrogén szintem, vagy egyszerűen eddig is csak atavisztikus reflexeimnek engedve borotváltam bőszen arcszőrzetemet, de úgy vélem, hogy � férfilét ide, vagy oda � én ezt a regényt bátorkodtam érteni. Sőt érezni, és számomra ez az igazán végzetes az irodalomban. Az az állapot, amikor egy regény érzelmeket gerjeszt bennem és ha bizonytalan módon is, de valamelyest állásfoglalásra késztet. Mindezekből fakadóan pedig Szeifert Natália regénye � minden szerethetetlensége ellenére (vagy talán éppen azért) (kéretik eme kijelentésemet nem félreértelmezni és bármi szándékot mögé (vagy elé) prejudikálni) � nekem tetszett.
Valóban nehéz szeretni Zelmát, a súlyosan addiktív attitűddel megáldott/megvert, több stadionnyi hendikeppel induló, labilis harmincast, ahogyan a családanyaként is Nóra babaszobájából kitekintő, a világra irritáló naivitással, de egyben opportunista elfogadással rá-rácsodálkozó negyvenes Zsuzsát is illenék még a mentőben rugdalni egy keveset (szándékos, nagyképűen mondhatni „költői� túlzások!). Pedig egyikükkel sincs különösebb bajom. Itt élnek közöttünk, elélnek egymás mellett, de sorsuk nemcsak egymást érinti a könyv néhány jól megkomponált jelenetében, hanem alkalmanként az olvasóval is összeér a válluk a tömegben, esetleg váltjuk egymást a 4-es 6-oson, vagy előre engedjük őket a Podmaniczky utcai kispiszkosban a kasszánál.
Ez a regény számomra nemcsak a két pesti (vagy egyszerűen csak nagyvárosi) csaj/lány/nő/hölgy banálisan egyszerű sorsáról, privát nyomoráról, meghasonulásaikról, társas magányukról szóló, sokszor öntudatlanul is egymásba folyó párhuzamos életkép, hanem egy „gender-semleges� (ha értelmes ez a kifejezés�) látlelet korunk átlagemberének mindennapi vívódásairól, úttalan útkereséseinkről, pitiáner küzdelmeinkről, érzelmi-lelki sérülékenységünkről. Ahogyan taszított a két karakter, ugyanúgy vonzott a sokszor ismerős közeg. Amennyire megvetettem, eltaszítottam bizonyos szituációkban a szereplőket, ugyanúgy ragadtak belém, érintettek meg más helyzetekben és alkalmanként nem kizárólag megértettem a karakterek érzéseit, hanem (nemtől, kortól, …etc. és egyéb hovatartozástól függetlenül) azonosulni tudtam velük.
Ahogyan a könyv egyik szereplője, ugyanúgy én magam is találkozom minden nap kedves ismeretlenjeimmel az utcák kövén, az aluljárók lépcsőjén, a kapualjakban, mert ők, ahogyan Zelma és Zsuzsa is, részei a tegnapomnak, és ha van még olyan, akkor a holnapomnak ugyanúgy. Szóval nekem ez a regény nem csak két lány, hanem a város regénye is egyben, hiszen ők sem lennének, ha nem lüktetne körülöttük ez az élő és éltető, mégis végtelenül könyörtelen és pusztító massza, ami nem más, mint a mi életterünk. Isten hozott egy ízig-vérig mocskos-büdös, sokszor bizony mirigyekig verítéket szagló kis magyar Való Világban.
Szóhasználatról, szabadosságról, vagy egyszerűen csak szókimondó fogalmazásról itt és most ne essék szó. Az én saját, különvéleményem szerint mindez csupán gusztus, olvasói érzékenység és persze (nagyon fontos!) a szövegkörnyezet tűrésküszöbének kérdése. Húzza meg mindenki a saját határvonalait!
Nem csodálom, hogy a regény megosztó, de ha csak nyomokban rád talál, már megérte egy próbát tenned vele. Feltétlenül ajánlom.
September 21, 2019
Majdnem párhuzamos életrajzok. Szeifert Natália regénye két, bizonyos pontokon találkozó, és egymással játékba lépő női sorsból épül fel. Ilyen értelemben adja magát a „női regény� címke � fel is merülthet a kérdés*, hogy „fiúk/férfiak� be tudják-e majd fogadni. Amire az a válasz, hogy persze, be. Már ha befogadók. Mégpedig gond nélkül. Nekem meglehetősen gyakran az a tapasztalatom a magyar kortárs „női regényekkel�** kapcsolatban, hogy az ábrázolás felől eltolják a hangsúlyt az érzékeltetés felé � igyekeznek a szokásosnál (a kelleténél?) több emóciót megjeleníteni a szövegben, amihez eszközül általában extrém jelzős szerkezeteket és metaforákat használnak. Amiben alapvetően az a kockázat, hogy ezzel exkluzív képeket hoznak létre, olyan szövegzárványokat, amiknek a befogadásához, értelmezéséhez, „átéléséhez� az olvasónak vagy van érzéke ill. kapacitása, vagy nincs. Néhányan pedig annyira biztosra akarnak menni, hogy ezekbe a zárványokba belesűrítenek apait-anyait, már-már abszurd módon akarják eredetivé gyúrni őket, hogy biztosan átüssék vele az ingerküszöböt � ezzel viszont az én szempontomból csak rontanak a helyzeten. (Megjegyz.: néha úgy érzem, hogy ezt a női sorsokról író férfiak még brutálisabban alkalmazzák, talán valami kompenzációs aktus keretében � Egressy ilyen jellegű kísérletétől én konkrétan émelyegtem.)
No, erről csak azért méláztam ennyit, hogy a végén kijelenthessem: Szeifert Natália könyve nem ilyen. Pont az a lenyűgöző benne, hogy azokat a csapdákat, amikbe a kortársak lépten-nyomon belepottyannak (már legalábbis megítélésem szerint) ő milyen elegánsan kerülgeti ki. Ez egy határozottan finom, a maga módján higgadt szöveg, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egy megrázó történetet képes lentről, türelmesen felépíteni, lépésről lépesre fokozni, nem pedig lendületből beleront a komfortzónánkba valami hajmeresztő szörnyűséggel, hogy utána, mint oly sok író, versenyt legyen kénytelen futni önmagával, hogy rá tud-e tromfolni erre a szörnyűségre a későbbiekben. (És jegyezzük meg e helyütt: ravasz szöveg is. Nagyon izgalmas, hogy Szeifert a két elbeszélőt picit elcsúsztatja egymás mellől az időben, ezzel egy termékeny aszimmetriát teremtve.) Megdöbbentően erős arányérzékkel megírt könyv, ami azért hatásos, mert nem akar túl hatásos lenni. Klisék nélkül képes rámutatni azokra az „altató szerekre�, amelyekkel létünk súlytalanságát igyekszünk elfeledni � és amelyek aztán uralkodnak felettünk.
* Amely kérdés, meglehet, költői, de hát ez nem akadályoz meg abban, hogy megválaszoljam.
** Ez szigorúan tematikai kategória, női sorsokkal foglalkozó szépirodalmi regényeket kell érteni alatta.
No, erről csak azért méláztam ennyit, hogy a végén kijelenthessem: Szeifert Natália könyve nem ilyen. Pont az a lenyűgöző benne, hogy azokat a csapdákat, amikbe a kortársak lépten-nyomon belepottyannak (már legalábbis megítélésem szerint) ő milyen elegánsan kerülgeti ki. Ez egy határozottan finom, a maga módján higgadt szöveg, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egy megrázó történetet képes lentről, türelmesen felépíteni, lépésről lépesre fokozni, nem pedig lendületből beleront a komfortzónánkba valami hajmeresztő szörnyűséggel, hogy utána, mint oly sok író, versenyt legyen kénytelen futni önmagával, hogy rá tud-e tromfolni erre a szörnyűségre a későbbiekben. (És jegyezzük meg e helyütt: ravasz szöveg is. Nagyon izgalmas, hogy Szeifert a két elbeszélőt picit elcsúsztatja egymás mellől az időben, ezzel egy termékeny aszimmetriát teremtve.) Megdöbbentően erős arányérzékkel megírt könyv, ami azért hatásos, mert nem akar túl hatásos lenni. Klisék nélkül képes rámutatni azokra az „altató szerekre�, amelyekkel létünk súlytalanságát igyekszünk elfeledni � és amelyek aztán uralkodnak felettünk.
* Amely kérdés, meglehet, költői, de hát ez nem akadályoz meg abban, hogy megválaszoljam.
** Ez szigorúan tematikai kategória, női sorsokkal foglalkozó szépirodalmi regényeket kell érteni alatta.
November 20, 2019
A párhuzamos szálakkal dolgozó könyveknél gyakori szerencsétlenség, hogy csak az egyik történetszál lesz igazán érdekes, a másikon pedig végig kell rágni magad. Itt ennek épp az ellentétéről van szó: mindkettő annyira érdekes volt, hogy alig vártam a folytatást. Pedig szó sincs arról, hogy észvesztő kalandok követnék egymást, Zsuzsa történetszála még csak eseménydúsnak sem mondható. Mindkét történet közös jellemzője viszont, hogy Szeifert Natália hihetetlenül mélyen ismeri ezt a két nőt, és nagyon jól, nagyon pontosan ír róluk, illetve „velük�, E/1-ben. Ahogy haladunk előre (és hátra és össze-vissza) a történetben, mindkét karakter szinte a végletekig (és szó szerint) lemeztelenedik, és bár két erősen eltérő életsorsot ismerünk meg, a félelmek, a kétségek és tulajdonképpen még a vágyak is egészen hasonlóak. A regényszerkezet, a dramaturgiai érzék és a nyelvhasználat külön dicséretet érdemel, de igazából minden más is. Szerintem a 2017-es könyvtermés egyik legjobbja.
September 7, 2019
Na.
Nnnnnnaaaaa!
Végre egy kortárs magyar regény, ami nem hogy csak kicsit rossz, hanem kimondottan jó!
KMR: papíralapú nyomdaipari termék, betűk vannak benne, néha értelmes sorrendben, időnként összetéveszthető az irodalommal, témáját tekintve általában arról szólnak, hogy szar az élet, mindenki nyomorult (a főszereplő hatványozottan) depivagyoköngyileszek.
Nos, ööö� hááát mondjuk igazából Az altató szerekről is erről szól.
De ez legalább jól van megírva!
Jó, hát igen, Zelma és Zsuzsa is meglehetős sikerességgel cseszi el az életét. De legalább elhittem, hogy miért. És ráadásul még érdekelt is!
Erről annyit, hogy amint a végére értem, azzal a lendülettel az elejére lapoztam, és ismét elolvastam az első fejezetet. Így állt össze teljesen a kép, és milyen volt jó ez így!
Úgy érzem � és szeretném hinni, hogy ez az igazság � ez a kötet nem azért készült, mert Szeifert Natália bölcsész, aki nem ért semmihez, de az egyetemről felszedett haverok szóltak neki, hogy van most NKA támogatás, határidőre gyorsan le kéne tenni valamit, ami megvan x karakterszám.
(Mennyire szomorú már, hogy ennek én így tudok örülni.)
Nnnnnnaaaaa!
Végre egy kortárs magyar regény, ami nem hogy csak kicsit rossz, hanem kimondottan jó!
KMR: papíralapú nyomdaipari termék, betűk vannak benne, néha értelmes sorrendben, időnként összetéveszthető az irodalommal, témáját tekintve általában arról szólnak, hogy szar az élet, mindenki nyomorult (a főszereplő hatványozottan) depivagyoköngyileszek.
Nos, ööö� hááát mondjuk igazából Az altató szerekről is erről szól.
De ez legalább jól van megírva!
Jó, hát igen, Zelma és Zsuzsa is meglehetős sikerességgel cseszi el az életét. De legalább elhittem, hogy miért. És ráadásul még érdekelt is!
Erről annyit, hogy amint a végére értem, azzal a lendülettel az elejére lapoztam, és ismét elolvastam az első fejezetet. Így állt össze teljesen a kép, és milyen volt jó ez így!
Úgy érzem � és szeretném hinni, hogy ez az igazság � ez a kötet nem azért készült, mert Szeifert Natália bölcsész, aki nem ért semmihez, de az egyetemről felszedett haverok szóltak neki, hogy van most NKA támogatás, határidőre gyorsan le kéne tenni valamit, ami megvan x karakterszám.
(Mennyire szomorú már, hogy ennek én így tudok örülni.)
November 23, 2022
Nem öt csillag, egyrészt mert, bevallom, a szexualitásnak ez a fajta naturalisztikus leírása engem kikészít. Nem pusztán gyomorforgatónak találom, de ami rosszabb, öncélúnak. Ne már megint, már olvastam 3 oldallal ezelőtt is, értem. Ne írd már le megint újra, hogy rossz, és gusztustalan, és megalázó és mégis, újra, meg újra, meg újra megtörténik. Értem.
Nem értem egyébként. Nem tudom, hogy ez a könyv hibája-e, de Zelmával nagyon könnyű együtt érezni és nagyon nehéz megérteni.
Másik kis problémám, hogy nincs külön, jól elválasztható hangja Zsuzsának és Zelmának. Abból tudom, hogy ki beszél, hogy mi történik éppen és nem a stílusból. Emiatt a gyerekkori narratívák teljesen összekeveredtek bennem, most se vagyok biztos, kihez melyik szülő és nagymama tartozik.
De apróságok ezek ahhoz képest, hogy micsoda élmény volt ez a könyv. Őszinte és kemény és midenféle klisétől és érzelgősségtől mentes. Nagyon fájdalmas, nagyon magyar, nagyon jó, hogy van.
Nem értem egyébként. Nem tudom, hogy ez a könyv hibája-e, de Zelmával nagyon könnyű együtt érezni és nagyon nehéz megérteni.
Másik kis problémám, hogy nincs külön, jól elválasztható hangja Zsuzsának és Zelmának. Abból tudom, hogy ki beszél, hogy mi történik éppen és nem a stílusból. Emiatt a gyerekkori narratívák teljesen összekeveredtek bennem, most se vagyok biztos, kihez melyik szülő és nagymama tartozik.
De apróságok ezek ahhoz képest, hogy micsoda élmény volt ez a könyv. Őszinte és kemény és midenféle klisétől és érzelgősségtől mentes. Nagyon fájdalmas, nagyon magyar, nagyon jó, hogy van.
April 16, 2018
Ez jó, nagyon jó! (Nem, szerencsére nem küzdök álmatlansággal - jó páran megkérdezték tőlem, amikor ezt a könyvet látták nálam...:D) Tetszik Szeifert Natália bátorsága, őszintesége, szabadszájúsága és szókincse :) Ilyenek vagyunk mi nők. Függők, szorongók, gyengék, gyávák. Legyünk inkább olyanok, mint Natália!
December 22, 2019
„Ez azért most eggyel több volt, mint kellett volna� /nt/
� én általában hamar megszeretem a hasonló hangulatú, témájú könyveket. Érdekes cím, mesés borító, a szerző amúgy nagyon szimpatikus világszemélelete��� meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem így lesz, hogy én ezt nem fogom tudni szeretni. Na jó, ha nem az elején, akkor talán közben, gondoltam� mindig találhat az ember valamit. Egy kis apró részletet, egy színt, egy hangulatot, egy szereplőt, egy érzést. �, de egyre csak távolodtunk. Én és a szereplők. Én és a történet. Én és a könyv. És lelkiismeretfurdalásom lett, mert nem ért el hozzám a fájdalom, nem érdekelt a szenvedés. És elég húzós-nyúzós lett ez így a végére� Sajnálom.
Az, hogy a két történet zavaróan összemosódott, úgy kb. a feléig, azt inkább a saját figyelmetlenségem számlájára írnám, noha az is zavart�
� és továbbra is valami megmagyarázhatatlan kényszeres érzésem van arról, hogy el szeretném olvasni SzNtól a Láz című könyvet. SzN nagyon jól tud írni, ha ez a fennti értékelésből esetleg másként szűrődne is le�
(egyet aludva a dolgokra, altató NÉLKÜL� lehet, hogy csak túl sok volt nekem a hasonló hangulat, hasonló téma az utóbbi időben. De azért a véleményem tartom és csak remélem, hogy nem ennyi a nőiség és azt is, hogy ez nem korrajz és a fülszöveg téved�)
� én általában hamar megszeretem a hasonló hangulatú, témájú könyveket. Érdekes cím, mesés borító, a szerző amúgy nagyon szimpatikus világszemélelete��� meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem így lesz, hogy én ezt nem fogom tudni szeretni. Na jó, ha nem az elején, akkor talán közben, gondoltam� mindig találhat az ember valamit. Egy kis apró részletet, egy színt, egy hangulatot, egy szereplőt, egy érzést. �, de egyre csak távolodtunk. Én és a szereplők. Én és a történet. Én és a könyv. És lelkiismeretfurdalásom lett, mert nem ért el hozzám a fájdalom, nem érdekelt a szenvedés. És elég húzós-nyúzós lett ez így a végére� Sajnálom.
Az, hogy a két történet zavaróan összemosódott, úgy kb. a feléig, azt inkább a saját figyelmetlenségem számlájára írnám, noha az is zavart�
� és továbbra is valami megmagyarázhatatlan kényszeres érzésem van arról, hogy el szeretném olvasni SzNtól a Láz című könyvet. SzN nagyon jól tud írni, ha ez a fennti értékelésből esetleg másként szűrődne is le�
(egyet aludva a dolgokra, altató NÉLKÜL� lehet, hogy csak túl sok volt nekem a hasonló hangulat, hasonló téma az utóbbi időben. De azért a véleményem tartom és csak remélem, hogy nem ennyi a nőiség és azt is, hogy ez nem korrajz és a fülszöveg téved�)
March 17, 2018
Egyszerűen zseniàlis. Minden egyes alkalommal valahogy, valamifèlekèpp megtalàltam a könyvesboltban. aztàn meg is vettem, nem lehetettnvèletlen. ìgy utòlag visszagondolva màr èrtem. a magassàgokat ès a mèlysègeket!
March 1, 2018
Olyan mélységekbe megyek le a könyvvel, ahova magamtól nem mentem volna le. Egy idő után teljesen beszippantott, nem tudtam letenni.
April 11, 2018
Tyú, hát ez nagyon magával ragadott...
October 23, 2018
egyetlen lélegzetvétellel olvastam végig, mert letaglózóan jó. egészen félelmetes ennyire közelről látni húst, pinát, fájdalmat és halált.
April 9, 2021
Nagyon döcögve indult. Harmadánál majdnem letettem. Aztán jobb lett. Végül is szépen le van írva egy boldog élet boldogtalansága.
Displaying 1 - 13 of 13 reviews
Can't find what you're looking for?
Get help and learn more about the design.